
Függőágy – Pihenés a természet ölelésében vagy otthoni kényelemben
A függőágy az egyik legnépszerűbb eszköz, ha valódi kikapcsolódásra vágyunk, akár a kertben, akár egy erkélyen vagy a lakás egy nyugodt sarkában. Kialakítása lehetővé teszi,
Fő jellemzők: univerzális iskolatáska 1 – 5. osztályba három rekesz és mély elülső zseb merev kialakítású hátrész alumínium vázzal A háromrekeszes COCO iskolatáska az leguniverzálisabb modelljeink közé tartozik. Már az elsősök is hordhatják, de térfogatának köszönhetően akár ötödik osztályig jól szolgál! Az idei fekete alapra nyomtatott színes minta szerintünk elsősorban az alsó tagozatos kislányok tetszését nyeri majd meg. Ugyanakkor az anyukákra is gondoltunk, és olyan színösszeállítást választottunk, ami nem piszkolódik össze egyhamar… Hátrésze merev, anatómiai kialakítású éskönnyű alumínium váz tartja a megfelelő alakban. Ne aggódjon, annak ellenére, hogy a COCO nagyobb méretű, könnyen alkalmazkodik a kisebb termetű kislányok hátához is a mindkét végükön szabályozható vállpántoknak köszönhetően. Felül a háthoz húzhatja, az alsó végén pedig megfelelő hosszra állíthatja őket. Természetesen mellkasi pánt is került a táskára, ezt becsatolva nem kell attól tartania, hogy lecsúszik gyermeke válláról. A vállpántok szabadon lógó vége a beléjük varrt mágneseknek köszönhetően egyszerűen rögzíthető. Az iskolatáska hátsó és a középső rekeszei keskenyebbek, ide kerülhetnek nehezebb tankönyvek vagy a füzettartó mappa. A szélesebb és tágasabb elülső rekeszbe egy apró cipzáras zseb, valamint kulcstartó karabiner is került, így az apróságok és a kulcscsomó után már nem kell a tankönyvek között kutatni. A mély elülső zsebben jól elfér a tízórais doboz vagy például a táskával azonos mintájú PENN 21006 tolltartó. A zsebben egy praktikus névjegyet is talál. A táska oldalsó zsebét úgy alakítottuk ki, hogy akár egy fél literes innivalós flakon is elférjen benne. Azt ajánljuk, válassza ZIVA kulacsaink egyikét. Ha csak szörpöt önt otthon gyermeke palackjába, elég, ha azt az iskolában tölti fel vízzel, így nem kell annyit a hátán cipelnie. Ma már nélkülözhetetlenek a fényvisszaverő elemek, főleg a téli időszakban, amikor korán sötétedik: a táska elején, oldalán és a vállpántokon találja őket. Készen álltok? Akkor rajta, irány az iskola! Egyéb tulajdonságok: puha, erős fül a táska kézben való hordására fül a padra akasztáshoz víztaszító bevonat erős vízálló TOPDURA anyag a táska alján a zlíni ITC tesztközpontban bevizsgált minőség Tippünk: A táska alumínium merevítését ne vegye ki, mert akkor a hátrész elvesztené anatómiai alakját és a táska alja is instabilabbá válna. A merevítés nagyön könnyű, súlya mindössze 0,06 kg!
31,790 Ft
Nem | |
---|---|
Anyag | |
Méret |
A függőágy az egyik legnépszerűbb eszköz, ha valódi kikapcsolódásra vágyunk, akár a kertben, akár egy erkélyen vagy a lakás egy nyugodt sarkában. Kialakítása lehetővé teszi,
A kerti dekorációk nemcsak szebbé, hanem otthonosabbá is varázsolják a kültéri életterünket. Legyen szó egy családi ház udvaráról, egy városi erkélyről vagy egy tágas nyaralókertől,
Az összecsukható masszázságy a mobilitás és a funkcionalitás tökéletes kombinációját kínálja mindazok számára, akik kényelmet szeretnének nyújtani ügyfeleiknek vagy saját otthonukban. Egy ilyen típusú ágy
A kerti grill a szabadban eltöltött idő egyik legkedveltebb kiegészítője, amely lehetőséget nyújt arra, hogy ízletes ételeket készítsünk a friss levegőn, barátaink és családunk körében.
A mű zöld növények tökéletes választást jelentenek azok számára, akik természetközeli hangulatot szeretnének teremteni otthonukban vagy munkahelyükön. Nem kell időt és energiát fordítanunk az öntözésre,
Miért érdemes mikroszálas ágyneműhuzatot választani? A mikroszálas szatén ágyneműhuzat az egyik legnépszerűbb választás, ha luxus érzetet és kényelmet keresünk a hálószobánkban. A puha és selymes
Online Marketing Ügynökség, SEO ügynökség, PPC Ügynökség, Keresőoptimizáló Ügynökség
Online marketing ügynökség, onlineugynokseg.hu feladata a keresőoptimalizálás, Google hirdetések kezelése, Facebook hirdetések kezelése, Technikai SEO beállítások ellenőrzése.